Luminox
A láthatóság új mércéje!

A LUMINOX órák története a 80-as évek végén indult, amikor Barry Cohen, a cég későbbi alapítója, értesülést szerzett egy új, önfeltöltő világítási technológiáról.

Barry rögtön felismerte a technológia alkalmazhatóságát saját szakmájában, az óraiparban és hamarosan kapcsolatba lépett a technológiát kifejlesztő svájci cég tulajdonosával, akinek telefonon vázolta a technológia alkalmazásával megvilágított számlapokkal szerelt órák ötletét. Az ötlet annyira megnyerte a svájciak tetszését, hogy a telefonbeszélgetés után pár nappal már személyes találkozóra került sor a svájci gyárban, majd megszületett az új óra márka, a LUMINOX (éjszakai fény). Az új megvilágítási rendszer neve pedig LLT (Luminox Light Technology) lett.

Navy SEAL

Első termékünk - igazodva az akkori, sportos órákat preferáló trendhez - egy búváróra lett, amely már az első kiállításunk alkalmával felkeltette az amerikai Navy SEALs speciális egység egyik őrmesterének a figyelmét. Az ezt követő sok hónapos egyeztetés és fejlesztés eredményeképpen 1994-ben megszületett az első, kifejezetten a Navy SEALs egységek részére kifejlesztett, óránk az Original Navy SEAL modell. Az óra rendkívül népszerű lett, aminek hatására újabb modelleket kezdtünk gyártani a különféle harci és rendfenntartó egységek, illetve az aktív életmódot folytató "civilek" részére.

Lockheed Martin

A következő nagy lépés a Luminox órák történetében az volt, amikor egy illető az Edwards támaszpontról felhívott minket és elmesélte, hogy az F-117 Nighthawk™ (lopakodó) repülőgép pilótái előszeretettel viselik óráinkat a bevetések során, azok kitűnő láthatósága miatt, majd felkért minket további, a légierő igényeire szabott órák kifejlesztésére.

A nagy megtiszteltetésnek vett felkérést természetesen elfogadtuk, így született meg a Lockheed Martin® kollekciónk, amely immár az F-117 órák mellett Sr-71-es, F-22-es és F-35-ös repülőgépekről elnevezett és azok által inspirált órakat is magába foglal.

SPACE X

A szárazföld, az óceánok, és a levegő meghódítása után (LAND, SEA és AIR kollekciók) a Luminox most az űrbe készül.

A tervek szerint 2014-től a Space Expedition Curacao nevű vállalkozás űrrepüléseket szervez majd 103 km-es magasságba a Föld felszínétől, az utasok az út során megtapasztalják a hangrobbanást, a súlytalanság élményét, a G erők által kifejtett terhelést és persze látni fogják a Földet az űrből. A speciális repülőgépek/űrhajók pilótái és az élményért bizonyára borsós árat kifizető utasok egyaránt a jelenleg még fejlesztés alatt álló Luminox SPACE órákat fogják viselni.

 


A Luminox órák sikerét igazolja, hogy óráinkat mára a világ több mint 30 országában használják professzionális és civil felhasználók egyaránt.

 

Floating Facebook Widget